Egyéb sportok

Magyar arany 13 év után

""

A tavalyi zürichi szabadtéri Eb-n bronzérmes magyar versenyző a csütörtöki selejtezőben első kísérletére könnyedén teljesítette a 17,85 méteres szintet: 18,44 méteres lökéssel megközelítette 18,60-as addigi idei legjobbját.

Jó formáját aztán bizonyította a szombati döntőben is, amelyben nagyszerű sorozatot produkált: minden kísérlete 18 méter fölötti volt. Az első két sorozat után az élen állt, előbb 18.05-tel, majd 18.39-cel, de harmadikra 18,60-nal megelőzte őt a fehérorosz Julija Leancjuk. Márton ekkor 18,56-ot ért el, majd negyedikre 18,29-ig, ötödikre pedig 18,43-ig jutott, vagyis maradt legkomolyabb riválisa mögött. Hatodik, azaz utolsó kísérletére azonban 19,23 méteres országos csúccsal visszavette a vezetést, és erre már nem volt válasza Leancjuknak. Az eddigi tető alatti magyar rekordot Horváth Viktória tartotta, aki 1989. március 8-án 19,20-t lökött.

"Remek verseny volt, gyakorlatilag minden lökésem jó volt, stabilan 18,50 méter környékén, de szerencsére ez az utolsó volt az igazán jó. Fogalmam sincs, hogyan csináltam technikailag, de sikerült, és ez a lényeg – mondta az MTI-nek Márton Anita. – Nagyon örültem volna már a második helynek is, így az utolsó lökésnek úgy mentem neki, hogy lesz, ami lesz, beleadok apait anyait. Mindeközben a rúdugrás döntője miatt nagy volt a szurkolás a csarnokban, talán ez is segített picit."

A szombati győztesek és a magyar döntősök:
férfiak:
400 m: 1. Pavel Maslak (Csehország) 45.33 mp
rúdugrás: 1. Renaud Lavillenie (Franciaország) 6,04 m
hármasugrás: 1. Nelso Évora (Portugália) 17.21 m
3000 m: 1. Ali Kaya (Törökország) 7:38.42 p

nők:
400 m: 1. Natalija Pihida (Ukrajna) 51.96 mp
magasugrás: 1. Marija Kucsina (Oroszország) 1,97 m, …8 SZABÓ BARBARA 1,85
távolugrás: 1. Ivana Spanovic (Szerbia) 6,98 m
súlylökés: 1. MÁRTON ANITA 19,23 m
3000 m: 1. Jelena Korobkina (Oroszország) 8:47.62 p